Az anyanyelv védelme és fejlesztése valamennyi nemzet számára fontos feladat. Nem csupán ízlés vagy érzelmek kérdése a nyelvhasználat tisztasága. Azért van szükségünk rá, hogy minél pontosabban és teljesebben meg tudjuk érteni egymást.

Minden nyelvet érnek külsõ hatások, a Kárpát-medencében élõ népek nyelvei mindig ki voltak téve ezeknek, mivel e területet minden idõben a népek országútjának nevezték. A magyar nyelvbe is bekerültek idegen szavak, elsõsorban a korábban nem ismert dolgok, fogalmak, stb. megnevezésére használatos idegen eredetû vagy idegen kifejezések. Mégis fontos, hogy beszédünkben, kommunikációnkban elsõsorban a magyar formát használjuk szavainkra. Végh László egyetemi tanár szerint a diákok tanulási nehézségeinek egyik alapvetõ eleme, hogy a fiatalok nem értik meg az idegen kifejezéseket, ezáltal nem logikusan próbálnak tanulni, hanem magolják a tananyagot. “Tiszta magyar nyelven beszélni, nem csak szép, de hasznos is.” Egyre több iskola csatlakozik, küld diákokat anyanyelvi versenyekre, “Szép magyar beszéd” versenyekre, olyanokra, melyek a magyar nyelv mûvelésével foglalkozó történelmi-irodalmi személyekrõl kapták a nevüket,pl. Kazinczy Ferencrõl. Az ilyen versenyek célja, hogy a diákok használják és megõrizzék, megtapasztalják a magyar nyelv szépségeit, melyeket nagy nyelvújítóink, nyelvmûvelõink megteremtettek számunkra.
Kazinczy Ferenc, Szemere Bertalan és Bugát Pál korszakos jelentõségû munkálkodása késõbb is hatással volt nyelvünkre. Segítségükkel ma már túlzás nélkül állíthatjuk, hogy lehetõségünk van mondanivalónkat tiszta magyar szókinccsel kifejezni.
Mégis azt kell látnunk, hallanunk, hogy nem mindenki él ezzel a nagy lehetõséggel. Nem csak a szakmai szövegek tobzódnak olykor az idegen mûszavakban, hanem újabban a sajtónyelv is. A sajtó nem küzd a vészesen beáramló idegen fõleg angol szavak ellen.
Íme egy példa arra, hogyan használjuk ma a nyelvet:

“Manapság az újdonász, vagyis az újságíró, aki ad magára, nem ismer földmûvelést, csak agráriumot, egyetem helyett univerzitásról ír, a teátrumok élére direktorokat neveztet ki, a muzsikusok instrumentumairól és az orkesztra dirigensérõl beszél, szívén fekszik a literatúra és a poézis, elmereng a piktúra és a fotográfia helyzetérõl és ha e sok fennköltségrõl, és ha e sok fennköltségtõl megfájdul a feje, az apotékába megy és bevesz egy medicinát.” – írja Tótfalusi István az Idegen szavak magyarul címû könyvében.

Miért akarnánk így kifejezni magunkat? Sokkal szebb és többet ér, ha saját nyelvünkön szólalunk meg, büszkén nyitjuk szólásra ajkainkat, azokra a szavakra, melyet régi nyelvmûvelõink és nyelvújítóink teremtettek számunkra. Bár fontos, hogy ismerjünk különbözõ idegen nyelveket, kultúrákat és népszokásokat, melyek a sajátunktól eltérnek, de az is, hogy megtanuljuk, hol kell használnunk ezt a tudásunkat. Mindennek meg van a maga helye és ideje. Vagy a XXI. században már csak úgy sétálhatunk végig az utcákon, hogy angolul, németül vagy egyéb idegen nyelven találhatjuk meg a boltok neveit, az utcatáblákat, információs táblákat, stb.? Ha nem használjuk saját, magyar nyelvünket, elveszíti létét, vele együtt a nemzet és országunk.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy megéri büszkének lenni nyelvünkre, kultúránkra, és nagyjainkra, hiszen sokat köszönhetünk neki, mégpedig azt, hogy van hová tartoznunk, van egy nagy “családunk”, Magyarország, a magyar nemzet.

http://blogol.hu


Reklámok