Volt egyszer egy ország, melyben mécsessel világítottak a székelyek, de annak alig pislogó fényében tisztábban látták a valót, mint napjaink gyakran vakító fényárjában.
 Idősebb barátom meséli, hogy a régi emberek mennyivel tisztábban tudták azt, hogy a székely törzs honnan jött és milyen értékei vannak. Mert a régi emberek még olvastak, beszélgettek és tudásukat tapasztalatok átvétele útján szerezték, nem hazug sajtóból.
 Igaz a kommunizmusnak nevezett rémálom is derekasan hozzájárult ahhoz, hogy mi, – magyar nemzetiségû románok, – ahogy akkoriban elkereszteltek bennünket, rendesen összezavarva kerüljünk ki a második román benyomulásból, és a kommunista érából.
 Az iskolákban belénk sulykolt román történelemhamisítást, sokszor csak sok olvasás és – jól tájékozott, magyar emberekkel való – temérdek beszélgetés tudta kitörölgetni székely-magyar diákfejünkből. Sokak szerint, mai napig maradtak megzavart agyak.
 Az egészben az a fájdalmas, hogy az, aki igaz székelymagyarként körömszakadtáig ragaszkodik a valósághoz, népe történelméhez, nemzete kultúrájához, családja egykor elvett földjéhez, erdejéhez, ingatlanjához: sokszor különcnek számít közösségében.
Manapság csodabogárnak nézik azt a magyar embert, akit nem fertõzött meg az oláh történelem-ferdítés, a kommunista tolvaj-kiképzés, se az a balkanizálódás, amelynek a felette szégyellnivaló voltát nemegyszer mára már a románság értelmesebbje is elismeri.
 Mert nem mi emeltük fel Erdély románságát, ahogy Kós Károlyék remélték, hanem a ránk nyomuló balkáni szokások és a mételyezõ kommunizmus rontotta le a magyaros jelleget, a szavahihetõséget, az igazságszeretetet, az egykor legendás szabadságvágyat.
 Volt egyszer egy ország, melyben saját maguk által termelt étket ettek a székelyek, és ez az ennivaló sokkal egészségesebb volt és jóval ízletesebb, mint a most reá erőszakolt.
 De itt áll kisemmizve és pillanatnyilag védtelen. Az új világrend rákényszeríti, hogy saját önfenntartó életmódját felszámolja, hogy megtartó termékeit ne termelje meg, mert az új világnak nincsen szüksége ezekre, így inkább fizetnek neki, csak hagyja parlagon a földjeit.
 Volt egyszer egy ország, melyben saját maguk által szőtt ruhákban jártak a székelyek, de ma már nincsen szükség erre, mert jóakaróink elárasztanak használt ruhanemükkel.
Valójában az a cél, ahogy egyik barátom mondja, hogy teljesen le akarják szoktatni a székely embert arról, hogy dolgozzon, termeljen, gondolkodjon és az, amit nem tudtak a kommunisták végigvinni, most õk bevégezzék. Csirájában óhajtják megölni az önellátást.
 Volt egyszer egy ország, melyben a maguk urai voltak a székelyek, de azt a hazát nem azok vezették, akik nem vállalták a székely önállóságot, a magyar nemzeti értékeket.
 Azok a vezérek hitték a múltunkat, a jelent és a jövendőt, s ha meghátráltak, nem másokat hibáztattak a bajokért, nem másokra mutogattak, és nem akarták leváltani népüket.
 Lesz egy ország, melyben sorsukat kezükbe veszik a székelyek. Higgyetek benne!
 
Csíki Sándor 
EURÓPAI IDŐ – 2008 / 3
Reklámok