A szervezők szerint megközelítette a 30 ezret az Igazság Napja néven meghirdetett sepsiszentgyörgyi tömeggyűlés résztvevőinek száma. Más források szerint mintegy 25.000-en vettek részt a nemrég zárult megmozduláson.

A Székely Mikó Kollégium homlokzatára óriástranszparenseket függesztettek, amelyek a református egyház tulajdonjogát igazoló legfőbb bizonyítékok kivonatait jelenítik meg: egy 1928-ban kiadott minisztériumi engedélyt, illetve egy, a Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentumot, amely szerint az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. A rendezvényen felszólaltak a történelmi egyházak elöljárói, Kelemen Hunor RMDSZ elnök és Tőkés László europarlamenti képviselő valamint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Az eredeti programban ugyan nem szerepelt, de a tömeg a színpadra kérte Sánta Imre bikfalvi lelkészt is, aki mintegy két hónappal ezelőtt személyes példájával adta meg a civil tiltakozás kezdőjelét. A Mikó-ügy melletti állásfoglalásokon kívül időről időre az „autonómiát Székelyföldnek” jelmondat is felhangzott a tömegből. – írja mai tudósításában a Kolozsvári Rádió

Lukács Csaba az MNO internetes hírportál munkatársa vezércikkében, a demonstráció előestéjén, joggal állapította meg a következőket:

Könnyen megeshet, hogy szombaton az utóbbi két évtized legfontosabb világi tömegrendezvényére kerül sor Erdélyben. Egyáltalán nem erőltetett a párhuzam az 1990 februárjában Marosvásárhelyen lezajlott könyves-gyertyás tüntetéssel, amikor legalább százezer ember vonult át a városon, hogy nemzeti identitása, nyelve és iskolái megtartása érdekében kiálljon. Aztán következett a fekete március sok halottal és soha nem múló sebekkel az erdélyi magyarság életében – őszintén remélem, hogy Románia azóta túllépett a konfliktusok ilyesféle rendezésén, és Sepsiszentgyörgyön nem lesznek hasonló események.

A szerző, aggodalma szerencsére alaptalanak bizonyult. Mi meg, akik jelenlétünkkel is megtiszteltük e demonstrációt reméljük, kiáltó szavaink meghallotta a román állami vezetés is, s megértik: NEM VEHETIK EL AZT AMI A MIÉNK! Meglehet ugyan próbálni de ez esetben számítsanak rá, az erdélyi magyarság minduntalan összefog és minden alkalommal vissza is követeli jogos jussát.

Aszalos István, elnök
Erdélyi Magyarságért Egyesület
Advertisements