” Egy népnek a kultúrájához hozzátartozik a beszélt nyelve, viselete, szokásai, ünnepei, vallása és a zászlója is. Ha egyiket meg lehet tiltani akkor akármelyiket meg lehet!”

Ennek ellenére a Marosvásárhelyi Táblabíróság úgy döntött, érvényteleníti a Hargita megyei tanács egy korábbi határozatát, amely a székely zászlót nyilvánította a megye hivatalos lobogójává.

Nem célom, most ezen a nem új keletű vita kapcsán magyarellenességet kiáltani,  csupán csak annyit üzennénk e szégyenletes döntés meghozóinak, hogy a szimbólumok szabad és tudatos használata egy közösség önazonosságra ébredésének fontos szakasza, szekrénybe zárásuk pedig nem az ország iránti lojalitás bizonyítéka, hanem a hajlott gerinc intézményesítésére tett kísérlet.

Mi, Székelyföld lakói tiltakozásképp nem is tehetünk egyebet mint, hogy továbbra is büszkén használjuk a székely lobogót a mindennapjainkban és ugyanerre biztatunk mindenkit, hiszen a székely zászló mint olyan nem hivatalos zászlója egyetlen országnak, s immáron megyének  sem. Ha pedig nem hivatalos lobogó, akkor nem is vonatkoznak rá a hivatalos lobogókra érvényes hivatalos honi törvények. A székely zászló “csupán” egy szimbólum, – a székely-magyar közőség szimbóluma – a törvény pedig azt írja elő, hogy az államhatalmi szervek csak egy hivatalosan elismert lobogót távolíthatnak el, ha azt törvényellenesen helyezik ki, márpedig egy szimbólumra nem vonatkozik a törvény.

Aszalos István, elnök
Erdélyi Magyarságért Egyesület
 
 
HIRDETÉS
Regionális autós matricák kaphatók!
Advertisements