640Szalai

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott pénteken Románia csapatától Bukarestben a világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában visszacsúszott a harmadik helyre. Összefoglalva a látottakat a magyarok nemhogy nyerni, normálisan még csak játszani sem tudtak.

A mi célunk azonban most nem e csúfos vereség megvitatása, hanem leginkább arra lennénk kíváncsiak:  Kivel tartottunk legtöbben vajon az erdélyi képernyők előtt? 

Nehéz kérdés. Talán nincs is egyértelmű válasz rá, döntse el mindenki magának. Vitaindítónak Czika Tihamér e témában irt cikkét idézzük teljes terjedelmében:

Sepsiszentgyörgyi baráti körökben úgy nőttem fel, hogy legtöbben mindenkivel tartottak, csak a románokkal nem. Először furcsa volt nekem, mert nálunk a családban nem volt probléma például a tornában vagy a fociban a románoknak drukkolni. 

Aztán ahogy nagyobb lettem, volt szerencsém néhány közös foci, kézilabda meccsnézéshez, ahol elég hamar rájöttem, hogy lehet a románok ellensége Wales, Kazahsztán vagy Angola, tuti, hogy barátaim többsége jobban szereti őket, mint a románokat. De mi közünk nekünk Angolához vagy Wales-hez? 

Vajon nem állunk közelebb a román szomszédhoz?

Persze tiszta volt a kérdés: mindenkivel, csak azokkal a csúnya románokkal nem. Ez is egy kifejezése volt az erdélyi magyar nacionalizmusnak. Székelyföldről elkerülve már sokkal ritkábban találkoztam ilyen hozzáállással. Kolozsváron, Nagyváradon vagy Brassóban már nem Angola vagy Kazahsztán volt a pótmagyar”

A súlyosabb probléma azonban akkor merül fel még napjainkban is, mikor román-magyar meccs van. Itt már nem annyira könnyű dönteni. Emlékszem a Duna TV-n futó Minoritates Mundi sorozat egyik részére, amikor a riporter egy Aaland szigeti svéd etnikumú finn állampolgárt kérdezett meg: kivel tartanak a finnországi svédek, ha a finn-svéd hokimeccs van? Az aalandi svéd azonnal rávágta, hogy természetesen a finnekkel. Igen furcsa volt nekem ez a kijelentés még 2001 környékén. Egy kicsit most is az, bár ma már nem annyira.

Frunda magánügye

Egy másik emlékem Frunda György szenátor egyik tévészerepléséhez kötődik, valamikor 2002-ből. Éppen egy budapesti román-magyar focimeccs következett a VB-selejtezők során. Egy riporter elkapta Frundát valahol, és a kamera előtt megkérdezte, hogy kivel tart. A román parlament RMDSZ-es szenátora sokatmondó mosollyal rávágta, hogy „ez mindenkinek a magánügye”. Értette mindenki. Én azt a meccset Budapesten a stadionból énekeltem végig. Magyarul, románok ellen. Ma nem biztos, hogy megtenném ezt ugyanígy. Ma inkább azt mondanám:győzzön a jobbik.

Egy hasonló érdekes jelenethez nemrég volt szerencsém Sepsiszentgyörgyön. Májusban, a helyhatósági választások kampányidőszakában Antal Árpi kampánystábja biztosított a Sugás-kertben egy EB-meccseket kivetítő sátrat. A sátor elejénél ülve figyeltem meg a nézők reakcióját egy-egy román, vagy románok ellen rúgott gólra. A tömeg nagyobbik része ünnepelve ugrott fel a román gólra (magyarok és románok egyaránt), a kisebbik része, főleg hátul egy hangos helyi csoport az olasz gólra hurrázott, és minden olasz helyzetre ünnepelt. Az egyik elől ülő román nő felállt, hátranézett, majd leült. Rosszul érezte magát

Még nehezebb ez a kivel tartasz kérdés, ha tudjuk, hogy a román csapat jó része erdélyi magyarokból áll. Például kinek szurkoljunk, amikor a román (félig székely) hokicsapat a magyar csapattal csap össze?

Valamivel könnyebb a kérdés, ha egy „tisztán” székely hokicsapat játszik egy magyarországival vagy egy bukarestivel. Akkor egyértelmű a szurkolótábornak, hogy meg kell vernünk a „táposokat” vagy a „mitikákat”

Manapság a sport vezeti le a népek konfrontációs, nacionalista gőgjét. Nem „sportszerű” dolog ez, de talán jobb így, mint ahogy eleink tették, puskával a kezükben. Nem örül senki, ha két nagy európai nemzet szurkolócsapata tücsköt-békát egymásra hord, és neadjisten, a meccs után összebalhéznak. Jó lenne, ha nem lenne. De talán jobb, ha itt engedik ki a szelepeket. 

A „kivel tartok” kérdés egy kicsit kényesebb kisebbségi körökben, ahol elkerülhetetlenül felmerül a lojalitás kérdése. Azé a lojalitásé, amely alapvetően az „otthon érzem magam ebben az országban” igen szubjektív érzés eredménye. 

Talán nem véletlen, hogy míg az aalandi svédek egyértelműen a finnekkel tartanak svéd-finn meccseken, addig nagy valószínűség szerint a legtöbb erdélyi magyar a magyarországi csapatnak drukkol egy román-magyar mérkőzésen. Az aalandiak egy igen kifinomult kisebbségi jogrendszer által védett, svéd nyelven működő területi autonómiában élnek. 

Mi, úgy látszik, legtöbben még mindig nem érezzük magunkénak ezt a országot. Reméljük egyszer eljön az az idő is.

HIRDETÉS: 
Erdély-, Székelyföld autósmatricák kaphatók

 

Advertisements