„Az biztos, hogy szeptember 6-át sohasem fogom elfelejteni”, mondja János, egy bukaresti magyar szurkoló. „Bár keserű volt a 3–0-s vereség, az, ahogy ezt a mérkőzést szurkolóként átéltem, örökre belevésődött az emlékezetembe. Persze, nehéz elmagyaráznom olyan valakinek, aki nem szurkoló, hogy mi a helyzet ezzel a fociszenvedéllyel, de őszintén mondom, nem minden nap adatik meg, hogy egy olyan mérkőzésen vehess részt, amilyen a múlt pénteki Románia–Magyarország volt”.

(Forrás: maghiaromania.wordpress.com)

„Tudtam, hogy zsúfoltabb nap lesz, ezért szabadnapot vettem ki a munkahelyemen”, meséli tovább János. „A Kolozsvárról érkező szurkolótársakkal megállapodtunk, hogy mérkőzés előtt valahol az Óvárosban találkozunk egy sörre. Esetleg onnan megyünk majd a nemzeti stadion felé. Húszan jöttek az ismerőseim közül: magyarok is, románok is. Az állomáson vártam őket, mert én voltam a bukaresti idegenvezetőjük.

Az Óvárosban viszonylag könnyű volt megtalálnunk azokat, akik a mérkőzésre jöttek Bukarestre: már hallani lehetett a „Magyarország” és „Hajrá magyarok” skandálásokat. Még jó néhány óra volt a mérkőzésig, de már mindenkin eluralkodott a hangulat. A Kolozsvárról érkezettek egy része is elkezdte skandálni a „Magyarország, Magyarország”-ot és lobogtatni a piros-fehér-zöld zászlókat. A kolozsváriak másik fele szintén megpróbálta túlkiabálni őket: „România! România!”. És így érkeztünk meg együtt a Budapestről érkezettek által elfoglalt asztalok mellé. Leültünk melléjük és jó néhány órát beszélgettünk és énekeltünk, a kolozsvári magyarok pedig tolmácsoltak.

Hallani lehetett a „Deşteaptă-te române”-t („Ébredj román”, a román himnusz – E-RS) és az „Isten áldd meg a magyart”, a zászlók pedig, akár piros-fehér-zöldek, akár piros-sárga-kékek voltak, senkit sem zavartak. Senki sem mondta ki a „bozgor”, „büdös oláh”, vagy „cigányok” szavakat.

Úgy három órával a mérkőzés kezdete előtt felálltunk és elindultunk a stadion felé. Igaz, az együtt megivott söröktől elég vidámak voltunk, de az egész rendben lévőnek tűnt. A metróban olyanokkal találkoztunk, akik éppen akkor érkeztek vonattal Sepsiszentgyörggyel, szintén a mérkőzésre. A náluk lévő székely zászlókról ismertük meg őket. Együtt énekeltünk. Sorra elhangzott a „România, România” és a „Hajrá magyarok” is. Remekül szórakoztunk, amikor a románok elkezdték azt kiabálni, hogy „Hajrá Románia” (a kolozsváriak tőlem tanulták ezt). Mi is egy „Hai Ungaria!”-val („Hajrá Magyarország!” – E-RS) válaszoltunk románul, bár eltartott egy ideig, míg a budapestieken sikerült ezt megtanítanom.

Amikor megérkeztünk a stadionhoz, el kellett válnom a kolozsváriaktól. A vendégszurkolóknak fenntartott pénztárak felé indultam. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) először nyitott ilyen pénztárakat azoknak a romániai magyaroknak, akik Magyarország szurkolói mellett akartak ülni, tehát nekem és a kolozsvári kollégáimnak nagyon könnyű volt oda vennünk jegyet, ahova akartunk. Senkit sem zavartak a piros-fehér-zöld zászlók és az általam kedvelt klubcsapat fehér-bordó zászlóval együtt lobogtak.

Jegyünkkel a kezünkben helyet foglaltunk a lelátón, elrendeztük a szalagplakátjainkat és a mérkőzés kezdetét vártuk. A nézők elég nagy csendben végighallgatták a himnuszokat, tapsoltak, de a bíró első sípszava után elszabadult az őrület. Folyamatosan skandáltak és énekeltek. Senki sem foglalkozott a másik fél csapatával, vagy anyáival. Nem sokat láttam a mérkőzésből, mert jobban lefoglaltak a buzdítások és a koreográfiák, mint az, ami a pályán zajlott.

Igen, a végén könnyes volt a szemem, míg mások valósággal zokogtak. Egy 3-0-s eredményt nehéz megemészteni. De képesek vagyunk megtapsolni a győzteseket is: jobbak voltak, teljes mértékben megérdemelték a győzelmet. Ilyen a foci. Lenyűgöző volt a román szurkolók által létrehozott hangulat is: nem maradhatsz közömbös, amikor ilyen sokan éneklik egyszerre a himnuszt. Megpróbáltuk túlkiabálni őket, de sokan voltak. Biztosan mi is hallatszottunk néha-néha, de mindenestre, még 3-0-nál sem hagytuk abba a biztatást.

Elég szomorúan távoztunk a stadionból. A kijáratnál találkoztunk a kolozsvári tábor másik részével is – ők, persze, ma este boldogok voltak, de majd ránk is sor kerül. A Budapestről érkezettek egyike azt kérdezte tőlem, hogy hívják a román csapat jobbközép hátvédjét. Őt találta a legjobbnak a pályán és bár szokott európai bajnoki mérkőzéseket nézni, nem ismeri. Elmondta neki, hogy az angol bajnokságban lesz alkalma vele találkozni, mert éppen oda igazolt. Azt is mondtam, hogy szerintem ő a román bajnokság legjobb játékosa és sajnálom, hogy nem láthattam őt a kedvenc csapatomban játszani.

Hazaértem és a legfrissebb hírekért megnéztem a sportoldalakat. Magyarország edzője gratulált Románia csapatának a játékáért, míg a nemzeti válogatottban először pályára lépett egyik magyar játékos azt mondta, büszke, hogy kipipálhatja a hazájáért játszott első mérkőzést. Elmondta, hogy a román nézők óriási hangulatot teremtettek és Románia megérdemelte a győzelmet. A román edző szintén megköszönte a hangulatot a nézőknek, míg a Román Labdarúgó Szövetség elnöke köszönetet mondott a példás viselkedésükért a magyar szurkolóknak”.

János egy képzeletbeli szereplő, az általa leírt mérkőzés óta pedig már csaknem két nap eltelt. A dolgok, nyilvánvalóan, egyáltalán nem az általa leírtak szerint zajlottak: a magyar szurkolók jöttek, kiviselték magukat és másokra hagyták az általuk az Óvárosban okozott károkat. A román sajtó nagy terjedelemben beszámolt az eseményekről.

Teljes mértékben sajnálatos az, ami történt és remélem, hogy az ilyenfajta viselkedésekért részben felelős Magyar Labdarúgó Szövetség újabb büntetést kap. A román hatóságok is hibásak, mert máshonnan tájékozódhattak volna és kellett volna tájékozódniuk a magyar ultrák viselkedéséről.

Nem volt jegyem a mérkőzésre, de elmentem a nemzeti stadion mellett, hogy lássam, milyen a hangulat. Őszintén mondom, eléggé nyomasztó volt. Szokatlanul ellenséges övezet volt, ahol rendkívül láthatóak voltak a román nacionalista militánsok, akik azt kiabálták: „Afară cu ungurii din ţară!” („Kifelé a magyarokkal az országból!” – E-RS). A különféle nacionalista csoportosulások fekete pólóit viselték: Szabad dákok, Hegyi ellenállók stb. Azt hiszem, gondjaim lettek volna, ha egy bizonyos romániai csapat fehér-bordó pólóját viseltem volna.

Képzeletbeli szereplőm beszámolójának egyetlen eleme igaz. Az, hogy Románia nemzeti csapata a pályán fájdalmas leckét adott labdarúgásból Magyarország játékban szinte egyáltalán nem létező nemzeti válogatottjának.

A mérkőzés utáni beszámolók ömleni kezdtek a Facebook-on. Nagy többségük, részben jogosan, ellenségesek voltak Magyarország válogatottjával és – ezúttal teljes mértékben jogosan – a szurkolóival szemben. Számomra azonban nagyon szomorú, hogy felelős emberek, mint Vlad Petreanu és Moise Guran (viszonylag ismert tévés újságírók – E-RS) fenntartások nélkül dicsérték a román közönség teljesítményét.

(Forrás: maghiaromania.wordpress.com)

Nos, ez a közönség egyhangúlag skandálta az „Afară cu ungurii din ţară”-t és nemcsak Magyarország himnuszát fütyülte ki, de minden olyan tájékoztatást, ami magyarul hangzott el a hangosbemondón. És nem néhány emberről van szó, hanem az egész stadionról! Hogyan mondhatod utólag, hogy „remek volt a közönség” és hogyan tehetsz úgy, mintha ezek a nacionalista kisiklások nem lettek volna?!

Ciprian Necula szintén közzétesz az Adevărul blogján egy mérkőzéssel kapcsolatos elég szenvedélyes kommentárt:

„Nem tudom, hogy Ciprian Marica cigány-e, nincs cigányságmérőm és teljesítménye szempontjából nem is számítana, de a 2. percben rúgott góljáért szeretném, ha azt mondhatná: Igen, te Jobbik és Magyar Gárda, román cigány vagyok, szeretem a hazámat, labdarúgóként és állampolgárként azt képviselem, az etnikumomnak pedig csak a kulturális tevékenységeimhez van köze. Térdre kényszerítettelek benneteket, nem azért, mert cigány, hanem mert labdarúgó vagyok”.

Nos, a mérkőzés egyáltalán nem Románia és a Jobbik/Magyar Gárda között zajlott, hanem Románia és Magyarország között, az ilyenfajta általánosítások pedig pontosan ugyanolyanok, mint azoké, akik azt mondják, hogy minden roma lop. Igen, igaz, hogy az idejött szurkolók a legvalószínűbb módon egy náci banda voltak, de a péntek este a másik csapatnak szurkolók nem mindegyike volt Jobbikos és/vagy Magyar Gárdás. Másrészt az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szurkolói is jelen voltak a mérkőzésen és meggyőződésem, hogy a román szurkolók között olyanok is helyet foglaltak, akik tavaly „Tisztelet Eugen Grigore”-nek feliratokat feszítettek ki (Az eset egy tavalyi Steaua–Rapid mérkőzésen történt. A 70-es években egy Eugen Grigore teherautó-vezető, felesége és három gyermeke meggyilkolását, amit állítólag egy cigánytábor tagjai követtek el, úgy bosszulta meg, hogy teherautójával találomra átgázolt a táboron, 24 férfit, nőt és gyermeket gyilkolva meg. Az ügyet az akkori hatóságok eltussolták, Eugen Grigoret életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1995-ben bolondokházába utalták, ahonnan 2001-ben szabadult, írja a libertatea.ro – E-RS). De ők csak azért nem zavartak senkit, mert pénteken a magyarokkal volt bajuk, nem a romákkal?

De úgy gondolom, hogy a mérkőzés után legjobban a kormányon lévő pártok politikusai viselték ki magukat: Rareş Mănescu (az új közlekedésügyi miniszter, Ramona Mănescu férje – E-RS), a 6. kerületi polgármester és Bogdan Diaconu PSD-s képviselő. Íme egy print-screen Rareş Mănescu Facebook-oldaláról rögtön a mérkőzés után, ami, igaz, később eltűnt („A jobboldali bejegyzés szövege:«Magyarország legyőzve! Magyarország megtaposva! Magyarország porrá zúzva! Magyarország nem létezik! Életem legszebb napja! Soha nem felejtem 1918-at! Soha nem felejtem a Bécsi Diktátumot! 1940. augusztus 30.!» A szöveg alatti képen a budapesti Hősök terén masírozó román katonák láthatók – E-RS):

(Forrás: maghiaromania.wordpress.com)

Bogdan Diaconuról nem tudok annál többet mondani annál, hogy a kormányon lévő szövetség képviselője és nem szabad figyelmen kívül hagyni. Teljes mértékben hozzájárul egy magyar közösséggel szemben ellenséges hangulat megteremtéséhez.

Időközben arról értesülök, hogy egy egész stadion magyarok elleni skandálásai miatt a Kovászna megyei RMDSZ panaszt tett az UEFA-nál. Véleményem szerint, ez normális döntés, mert büntetni kell az ilyenfajta viselkedéseket, függetlenül attól, mit tettek azok a Budapestről érkezett őrültek. Nos, ezzel kapcsolatosan az Adevărul nagyon csúnyán viselkedik. Egészen egyszerűen a romániai magyarok „pofátlanságá”-ra panaszkodik, mert képesek voltak megsértődni a Magyarország elleni mérkőzés alatti skandálások miatt.

(Forrás: maghiaromania.wordpress.com)

Valójában a Románia és Magyarország közötti mérkőzés nem hozott túl sok újdonságot. Ahogy az Marius Cosmeanu megírta, a mérkőzésnek a romániai magyarok a nagy vesztesei, akiknek most majd meg kell emészteniük a budapesti politikai szennyet.

Ezen kívül átfogóbb képet kaptunk a román légkörről is: tiszteletre méltó bloggerek és véleményvezérek tűrnek meg mérgező sovén megnyilvánulásokat. De megfeledkeznek arról, hogy ha nem ítélik el az ilyenfajta szélsőséges megnyilvánulásokat, egy szép napon a magyar szurkolók által elkövetettekhez hasonló erőszakos tettekre ébredhetnek. Csakhogy akkor már nem a magyar huligánok lesznek a tettesek. Hanem a románok.

Adrian Szelmenczi
maghiaromania.wordpress.com, 2013. szeptember 8.
Romania – Ungaria. Cronica unui meci de fotbal care nu a avut loc
 
Forrás: EuroCom – Romániai Sajtófigyelő 
 
HIRDETÉS: 
Erdély-, Székelyföld autósmatricák kaphatók
Reklámok