_USP5504

A középkori székely ember sovány földecskéjét szántja a Hargita alatt. Szorítja az eke szarvát és konok kitartással, előre néz, a két szürke ökröt felesége vezeti. Egy hétéves fiúgyermek síró csecsemőt ringat karjaiban a cserefa árnyékának oltalmában.

Úgy délfelé felnéz az égre a székelyember, és füstoszlopot lát gomolyogni a lármafa irányában. Az asszony is meglátja, megállítja az ökröket és nézi a füstoszlopot, de nem sokáig. Odamegy a poggyászhoz a cserefa alá, átveszi a gyermektől a csecsemőt. Szőttes abroszba bugyolálja hátára, veszi majd mellén, megkötözi. Indul, és férjétől átveszi az eke szarvát szó nélkül, a gyerek az ökrök elé áll, ezután ő vezeti a jószágokat habár még csak mórjukig ér.

A székelyember kétfelé ossza az elemózsiát, nagyobb részét otthagyja a többit tarisznyájában a vállára, veszi, az íjat és a tegezt is. Kardot köt, és csak annyit mond:
– Na, én elmentem tatárt kergetni!
Mintha csak a vásárra menne a szomszéd falúba. És fel sem merül benne a gondolat, hogy nincs ideje megvédeni magát és nemzetét, de a legkisebb kétség, sem merül fel benne, hogy nem sikerül elkergetnie a rabló tatárt!

Mi ilyen embereknek vagyunk a leszármazottai, és én hiszem, hogy nem hozunk szégyent az emlékükre! Ott leszünk és együtt menetelünk okt. 27-én a Székelyek Nagy Menetelésén.

Részlet  Sebők Mihály: Hiszem c. írásából 

HIRDETÉS: 
Erdély-, Székelyföld autósmatricák kaphatók
Reklámok