Laurenţiu Ghilencia

Laurenţiu Ghilencia

Nem baj, ha nem értik Erdélyt. Csak szeressenek.

Telivér „regáti” vagyok. Több nemzedék óta argeşi. A déli, „balkáni” hagyományba születtem bele és abban nevelkedtem, annak minden jó és rossz oldalával.

Sokáig teljesen közömbös voltam mindennel szemben, ami Erdéllyel kapcsolatos, és nem tudtam róla többet, mint amit a havasalföldiek és a moldvaiak többsége most is tud, nevezetesen azt, hogy ott nagy „román” vezérek voltak: Burebista, Decebal, Gelu, Glad és Menumorut (a történelmi személyiségek nevét, az eredeti szövegben tapasztalható következetlenségek ábrázolása érdekében, szabálytalanul, nem magyarosított formában közöljük, a magyar személyiségek esetében sem. – a szerk.), aztán a magyarok lóháton megérkeztek Ázsiából és „meghódították” Erdélyünket. Csaknem 1000 év után sikerült „visszaszereznünk” (egyedüli eset a világtörténelemben), de a magyarok revánsra vágyók és revizionisták és alig várják a kedvező alkalmat, hogy „elvegyék” tőlünk Erdélyt.

Húzzuk meg a határt Erdély és Románia között! <

Igaz, hogy a nagy Mihai Viteazul „elsőként” megvalósította a román országok nagy politikai egyesítését, de a magyarok ezt nem fogadták el és csellel fejét vették. És volt még néhány román, akik némi botrányt csaptak arrafelé, de a magyarok őket is megölték: Horeát, Cloşcát és Crişant. Avram Iancu volt az egyetlen, aki megúszta és délen egyáltalán nem merül fel senkiben a kérdés, hogy „miért”. Hogy-hogy megbocsátottak az akkori hatóságok egy „nagy lázadó”-nak, és halt meg végül végelgyengülésben?

Délen nagyjából ennyi Erdély története.

Ennyit tanítottak nekünk az iskolában, ez volt a kommunista állam hivatalos propagandája és főleg erről szóltak Sergiu Nicolaescu filmjei. Igen… és ott volt még az a másik film Pintea Haiducul-lal, melynek az a végkövetkeztetése, hogy… őt is a magyarok lőtték agyon.

A valós életben, vagy a közösségi hálózatokon zajló bármilyen vitában nagyjából ezek a román szélsőségesek „érvei”. Őszintén bevallom, a magyar szélsőségesekét nem nagyon ismerem, de ahogy én láttam, nagyjából ugyanazok: ők voltak az elsők, a románok valahonnan délről érkeztek stb.

Gyakorlatilag az egész egy Forma 1-es verseny kvalifikációinak a kommentálására korlátozódik:

„Ki volt pole-position-ban?”

Nos, jóemberek, románok és magyarok, a Forma 1-ben a kvalifikációért nem jár pont! Ott csak az igazi verseny rajtsorrendje dől el. A Forma 1-ben csak a versenyvégi sorrend számít. És elmondok egy másik titkot is: a Forma 1, bár egyéni sportágnak tűnik, valójában csapatsport. Michael Schumacherből vagy Lewis Hamiltonból sohasem lett volna többszörös bajnok, ha nem rendelkeztek volna a csapat által biztosított jó együlésessel, jó motorral és jó műszaki csapattal.

Esetünkben Erdély a csapat, Európa a motor, a románok és a magyarok pedig a pilóták és a műszakiak. A csapat nagyon jó, a motor kitűnő, már csak a pilótáknak és a műszakiaknak kell a dolgukat tenniük, hogy a csapat jól teljesítsen. Persze, vannak ellenfelek is, akik mindent elkövetnek, hogy ne a mi csapatunk győzzön. Vannak román és magyar, de más nemzetiségű csapatok is, melyek nem akarják, hogy a mi csapatunk nyerjen. És itt elsősorban az orosz csapatokra gondolok.

> Székely zászló + SIC autósmatrica INGYEN <

Már mondtam, hogy a szélsőségesek fő érvei „történelmiek”. Nincs közvetlen tapasztalatom arról, mi áll a magyarországi történelemkönyvekben, de el tudom képzelni. Megpróbáltam a Google fordítójával elolvasni ezt-azt az interneten a történelem magyar változatáról, de rendkívül gyatra a fordítás. És akkor a „semleges” változatot választottam, az angolt. A Wikipédián a meséket szintén román, vagy magyar „történészek” írják, de azért némi képet csak-csak ki tudsz magadban alakítani. Ugyanígy jártam Dobrudzsa esetében is, melyet a bolgárok a legrégibb területüknek tartanak a Dunától délre.

Látom, hogy mindenki ezekbe a „történelmi” érvekbe kapaszkodik bele. De nem a szó igazi értelmében vett történelemről van szó, hanem a „hivatalos történelem”-ről.

Romániában hivatalosan Románia történelmét oktatják.

Helyes-e ez, vagy a tantárgyat inkább „A románok történelmé”-nek kellene nevezni? (A jelenleg piacon lévő tankönyveknek vagy pontosan „A románok történelme”, vagy a semleges „Történelem” a címe. – a ford.)

Mert azt tapasztaltam, hogy a nagy erdélyi fejedelmeket és vajdákat néhány oldalon „elintézik”, a románok pedig egyszerűen sehonnan sem tudnak értesülni nagyszerű fegyvertényeikről, közép-európai külpolitikájukról, Erdély gazdasági és kulturális fejlődéséért tett lépéseikről.

Nos, ha Erdély a „mienk”, akkor ezek a vezetői nem szintén a mieink? Vajon hány telivér román tudja, hogy az erdélyi fejedelmi családok Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot is vezették?

Vajon hányan tudják, hogy a „mi” Erdélyünk a XVII. század környékén politikai és katonai döntőbíró volt Közép-Európában? Vajon hányan tudják, hogy a három román fejedelemség első politikai és dokumentált egyesülését nem Mihai Viteazul hajtotta végre 1600-ban, hanem Sigismund Bathory 1595-ben? Mert a középkorban ezek voltak az általánosan elfogadott szabályok, Portugália és Spanyolország amerikai területeitől kezdve egészen Isztambulig és még tovább, a távoli Ázsiáig: a hűbérúr–hűbéres kapcsolat.

Sigismund Báthory (az ékezet megjelenése az eredeti szöveg szerint – a szerk.) volt a hűbérúr, Mihai Viteazul és Aron Răzvan (később Ştefan Răzvan) pedig a hűbéresei. A helyettesei azokon a területeken. És ha amúgy is Sigismund Bathoryhoz értünk, itt egy másik dolog, amit sohasem értettem a román történelemkönyvekben: a nevek elrománosítását.

Zsigmondból Sigismund lett, György Dózsából Gheorghe Doja, Ferenczből Francisc és így tovább. Ez a legnagyobb pofátlanság, és azt hiszem, ez kellene legyen az első lépés a kapcsolatok normalizálása felé:

a történelmi nevek visszamagyarosítása.

Mert különben mindenkit románosítanunk kellene: Napóleon legyen Napolică, Rudolf Rodotel, Rettegett Iván pedig legyen… Ion… escu.

De a párhuzamos történelem másról árulkodik. A románok és a magyarok között évszázadokig rendkívül szoros kapcsolatok voltak. És az igazság megismeréséhez a sorok között kell olvasni, vagy alternatív történelmi forrásokat kell felkutatni. Mit tudunk meg abból, ha figyelmesen olvassuk a történelemkönyveket?

Nos, azt, hogy mindkét hegyen túli román államot magyarok, vagy magyar segítséggel alapították.

A szájhagyomány szerint Havasalföldet Negru Vodă, az erdélyi honfoglaló alapította és vannak olyan román dokumentumok vagy történelmi elméletek, melyek azt állítják, hogy a Basarabok dinasztiája, a magyar királyság hűbérese kun eredetű volt és valószínűleg Erdélyből érkezett. És mivel a Basarabok türk eredetűek, sötétebb bőrűek voltak, ebből származik a Negru Vodă név is.

Moldva esetében a helyzet rendkívül egyértelmű: Dragoş (Drágfi) vajdát a magyar királyság küldte a hegyeken túlra egy védelmi őrvidék létrehozására (tehát Dragoşnak őrgrófi rangja volt), a mai Moldva északi részén. Később egy másik román származású máramarosi vajda fellázadt, átkelt a hegyeken és csatlakozott a moldvai Dragoşok családjához. Utóbbiak visszatértek Erdélybe (a Dragffy hercegi család néven ismerik őket) és továbbra is hűek maradtak a magyar királysághoz, sok képviselőjük rendkívül fontos tisztséget töltve be Erdélyben.

És utólag sok vezető tartotta fenn a baráti kapcsolatokat a három fejedelemség között, támogatásra lelve és együtt harcolva a törökök ellen. Mircea cel Bătrân, Alexandru cel Bun, Vlad Dracul, Vlad Ţepeş, Ştefan cel Mare, Iancu de Hunedoara, Matia Corvinul, Petru Rareş, Mihai Viteazul, Radu Şerban, Sigismund Bathory, Gabriel Bethlen (érdekes, hogy a szerző a történelemírásban helyes, de a fentebb hangoztatott elvével ellentétben a magyar uralkodók, fejedelmek nevét szintén románosította – a szerk.) csak néhányan a három fejedelemség nagy vezetői közül, akiknek nagyobb ívű elképzeléseik voltak, mint az általuk egy adott pillanatban vezetett terület, és akik közös erőket fogtak össze az ellenséges országok elleni harcokban.

Nehéz időkben a havasalföldi vezetők az Erdéllyel közös határ felé, vagy éppenséggel Erdélybe vonultak vissza, a magyar partnereiktől várva segítséget. Így tett Mircea cel Bătrân, Vlad Ţepeş, Mihai Viteazul.

Ştefan cel Mare-t Vasluinál 4.000 székely segítette. Ez akkoriban óriási szám volt. Gondoljanak arra, hogy Mihai Viteazulnak Călugăreni-nél kb. 10-12.000 katonából álló hadserege volt.

A 4.000 székely akkoriban, valószínűleg, a székelység katonai főerejét képviselte. És elmentek egy „idegen” országért harcolni. Szintén a székelyek voltak Mihai Viteazul legfőbb szövetségesei. Iancu de Hunedoara a magyarok, románok, szerbek és más keresztény népek törökök elleni közös harcát koordinálta. Mind a havasalföldi, mind a moldvai fejedelmeket is jelentős erdélyi birtokokkal jutalmazták a Magyarországnak és Erdélynek tett szolgálataikért.

Fogaras, Almás, Szörényvár, Csíkcsicsó, Küküllővár vlach vajdák által uralt erdélyi és bánsági területek voltak. Ezen kívül rendkívül sok történelmi dokumentum tesz említést az uralkodók által a szomszédos országok kereskedőinek adott gazdasági kiváltságokról.

És akkor mi ma a románok és magyarok közötti több évszázados ellenségességét alátámasztó „történelmi érvek”-ről beszélünk?! Nem! Történelmileg bizonyított tény, hogy a románok és a magyarok évszázadokig partnerek voltak és rendkívül szoros kapcsolatban álltak egymással. Igaz, elég sok konfliktus is volt a magyarok és a vlachok között, de nem hiszem, hogy ezek száma meghaladta volna a Moldva és Havasalföld közöttiekét. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş egy adott pillanatban a legnagyobb ellenségei voltak egymásnak, ugyanakkor Vlad Ţepeşnek baráti kapcsolatai voltak a magyarokkal, Ştefan cel Mare pedig a törökökkel együtt támadta Havasalföldet…

Most már látjuk, hogy az úgynevezett román–magyar ellenségesség inkább csak papíron létezett és csak valamikor a XVIII–XIX. századok környékén jelent meg a politikai érdekek miatt, amikor mindkét erdélyi nemzet voltaképpen Habsburg uralom alatt állt. Ez utóbbi pedig rendkívül sikeresen alkalmazta az „oszd meg és uralkodj” elvet. Ezzel magyarázható az is, hogy Avram Iancu az 1848–1849-es események után nyugodtan élhetett az Erdélyi Szigethegységben. Mert az osztrákok közvetlenül érdekeltek voltak abban, hogy a román és a magyar forradalmárok ne tudjanak megegyezni.

„Az ellenségem ellensége a barátom.”

Ez volt Avram Iancu az osztrákok számára. Az osztrákok számára pedig a magyar forradalom volt a fő ellenség…

Erdély mindig is autonóm, vagy a magyar királysággal szemben független volt (így! – a szerk.). Jó ideig a Habsburg Birodalmon belül is viszonylagos autonómiával rendelkezett. Erdélyt csak az osztrákok 1866-os katasztrofális veresége és az Ausztria–Magyarország dualista állam 1867-es létrehozása után csatolták erőszakkal Magyarországhoz. Tehát Erdély csak egy kb. 50 éves időszakban volt Magyarország integráns része, ezen kívül egy széles körű autonómiával, saját szabályokkal, saját elittel, hosszú ideig saját hadsereggel rendelkező tartomány volt. De még ebben az időszakban is kivel volt Romániának szoros politikai-katonai szövetsége? Nos: Románia szintén Ausztria–Magyarország és Németország szövetségese volt…

Az első világháború alatt a románok és a magyarok érdekei szöges ellentétben álltak egymással. Talán először a történelem folyamán. Azt hiszem, hogy nemzeti és hazafias értelemben mindkét tábornak megvolt a maga igazsága, de a háború vége Romániának kedvezett. Magyarország és a magyarok akkor nagy drámát éltek át.

Több millió magyar és székely, bár nemzedékek óta ott laktak, Magyarország nemzeti területén kívülre kerültek. Nem tudom, ki a hibás… a sors? A történelem?

Tény, hogy az Osztrák–Magyar Birodalom szétesése után megjelent új államokban nagy magyar közösségek jöttek létre. Romániában is, Csehszlovákiában is, Jugoszláviában is. Az új államok talán nem voltak képesek túl jól kezelni a helyzetet és láthatjuk, hogy még 100 évvel később is gondok vannak Romániában is, Szlovákiában is, Ukrajnában is, a volt Jugoszláviában is.

A kisebbségek kérdése rendkívül érzékeny és csakis tőlünk függ, hogy ne eszkalálódjon.

Az 1989 utáni új romániai rezsim hibát követett el, amikor

december 1-ét jelölte ki nemzeti ünnepnek.

Az államok többsége esetén a függetlenség kikiáltásának napja a nemzeti ünnep.

Csak Románia választott olyan napot, amikor az egyik tartomány egyesült az anyaországgal, holott az ország lakosságának egy jelentős része egyszerűen nem ünnepelheti meg ezt a napot, mert a Romániával egyesülés a Magyarországtól elszakadás napja is.

Miért fontosabb Erdély egyesülése, mint Moldva 1859-es egyesülése Havasalfölddel, vagy Dobrudzsa 1877-es egyesülése, vagy a Bánság, Bukovina, vagy Besszarábia egyesülése? Azt hiszem, erre senki sem tud logikus választ adni.

Május 10-e Románia függetlenségének napja. 1877-ben akkor írták alá és tették közzé az ezt kihirdető dokumentumokat. De ez volt a király napja is és Románia háborúk közötti „polgári” nemzeti ünnepe is, és egyesek ezt nem akarták. A nemzeti ünnepet a magyar honfitársaink számára szomorú napra akarták tenni.

Az idők mára megváltoztak. Olyan választott elnökünk van, aki az egyik kisebbség tagja. A magyar közösség pártja az utóbbi 20 évnek legalább a felében kormányon volt.

Elég sok követelésüket a kisebbségnek megfelelően szabályozták. Nyilvánvalóan nem tökéletes minden, nyilvánvalóan sok még a tennivaló, de a kiindulási pontok jók. A román többségnek az kellene legyen az érdeke, hogy egyetlen kisebbségi se sajnálja egyetlen pillanatig sem, hogy Romániában él.

Rendezni fogják a zászlók ügyét is, mert nem logikus, nagy igazságtalanság megtagadni egy nemzeti, vagy helyi közösségtől azt a jogot, hogy kimutassa identitását.

De meg kell még tenni valamit alulról felfele is, hogy ne mindig csak a politikusoktól várjunk mindent. Le kell cserélni a jelenlegi politikai osztályt. Mind a románt, mind a magyart. És itt nemcsak a romániaira gondolok. A jelenlegi politikusok kimutatták a korlátaikat. MEGÁLLJ-t kell parancsolnunk. Más embereket kell találnunk.

Csak együtt, románok, magyarok és a többi Romániában született vagy nemrég bevándorolt nemzetiség, tudunk egy jobb világot felépíteni.

Olyan világot, ahonnan már nem kell nyugatra mennünk egy jobb életért, hanem más, nálunk szerencsétlenebb népek „árasztanak el” bennünket, akik azt remélik, hogy Romániában kezdhetnek egy új és boldog életet.

Forrás: http://foter.ro/

Scrisoare argeşeană despre maghiari şi convieţuire

Sunt un „regăţean” pur-sânge. Argeşean de multe generaţii, născut şi crescut în tradiţia „balcanică” din sud, cu tot ce înseamnă asta, bine şi rău.

Multă vreme am fost total dezinteresat de tot ce înseamnă Transilvania şi nu ştiam despre ea, decât ceea ce ştie şi acum majoritatea muntenilor şi moldovenilor, şi anume că acolo au fost mari conducători „români”: Burebista, Decebal, Gelu, Glad si Menumorut, apoi au venit ungurii pe cai din Asia şi ne-au „cucerit” Ardealul. După aproape 1000 de ani am reuşit să-l „recâştigăm” (caz unic în istoria lumii) însă ungurii sunt revanşarzi şi revizionişti şi abia asteaptă momentul prielnic pentru a ne „lua” Ardealul.E drept că marele Mihai Viteazul a realizat pentru „prima dată” marea unire politică a ţărilor române, dar ungurii nu au acceptat asta şi prin vicleşug i-au tăiat capul. Şi au mai fost câţiva români care au făcut ceva scandal pe-acolo, dar i-au omorât ungurii si pe-ăia: Horea, Cloşca şi Crişan. Singurul care a scăpat a fost Avram Iancu şi absolut nimeni în sud nu îşi pune intrebarea „de ce”. Cum de un „mare răsculat” a fost iertat de autorităţile vremii şi a murit liniştit de bătrâneţe?

În mare cam asta e povestea Ardealului în sud. Atât te învăţau la şcoală, asta era propaganda oficială a statului comunist şi mai ales astea erau filmele lui Sergiu Nicolaescu. Aşa….si a mai fost filmul cu Pintea Haiducul a cărui concluzie a fost că …l-au împuşcat ungurii şi pe-ăla.

În orice discuţie în contradictoriu din viaţa reală sau pe reţelele de socializare cam astea sunt „argumentele” extremiştilor români. Pe cele ale extremiştilor maghiari recunosc sincer că nu prea le cunosc, dar din ce am văzut sunt cam aceleaşi: ei au fost primii, românii au venit de undeva din sud şamd.

Practic totul se rezumă la comentarea calificărilor unei curse de Formula 1: “Cine a fost în pole-position”.
Păi, măi oameni buni, români şi maghiari, calificările la Formula 1 nu se punctează! Ele stabilesc numai ordinea de start în cursa adevarată. La Formula 1 contează ordinea la finalul cursei. Şi hai să vă mai spun un secret: Formula 1, deşi pare un sport individual, este de fapt un sport de echipă. Michael Schumacher sau Lewis Hamilton nu ajungeau multipli campioni mondiali, dacă nu aveau un monopost bun furnizat de echipă, un motor bun şi o echipă de mecanici bună.În cazul nostru echipa este Transilvania, motorul este Europa, iar piloţii şi mecanicii sunt românii şi maghiarii. Echipa este foarte bună, motorul este excelent, rămâne numai ca piloţii şi mecanicii să-şi facă treaba pentru ca echipa să facă performanţă. Evident că mai sunt şi echipe adverse, care fac totul pentru ca echipa noastră să nu câştige. Există şi echipe româneşti şi echipe maghiare, dar si de alte naţii, care nu doresc ca echipa noastră să câştige. Şi aici mă refer în primul rând la echipele ruseşti.

Am spus deja că principalele argumente ale extremiştilor sunt cele „istorice”. Nu cunosc direct ce scriu manualele de istorie din Ungaria, dar îmi pot închipui. Am mai încercat eu să citesc cu Google translate pe internet câte ceva despre varianta maghiară de istorie dar traducerea este extraordinar de proastă. Şi atunci am ales varianta „neutră”, în engleză. Pe Wikipedia poveştile sunt scrise tot de „istorici” români sau maghiari, dar tot îţi faci o impresie. La fel am procedat şi în cazul Dobrogei, teritoriu pe care bulgarii îl consideră a fi cel mai vechi teritoriu bulgăresc din sudul Dunării.

Văd că toată lumea se cramponează de aceste argumente „istorice”. Dar nu istorice în adevăratul sens al cuvântului, ci de „istorie oficială”. În România se predă în mod oficial materia Istoria României.
Oare aşa să fie, sau materia ar trebui să se numească „Istoria românilor”?Pentru că am observat că marii principi si voievozi transilvani sunt „expediaţi” în câteva pagini, iar românii pur şi simplu nu au de unde afla de măreţele lor fapte de arme, de politica lor externă în Europa Centrală, de măsurile luate pentru dezvoltarea economică şi culturală a Transilvaniei.

Păi, dacă Transilvania e a „noastră” aceşti conducători ai ei nu sunt tot ai noştri? Câţi români pur-sânge oare ştiu că familii princiare ardelene au condus şi în Ungaria, Polonia, Cehia?

Monumentul funerar de la Cracovia al lui Báthory István, rege al Poloniei, principe al Transilvaniei

Câţi oare ştiu că prin secolul XVII Transilvania „noastră” era arbitrul politic şi militar în Europa Centrală? Câţi oare ştiu că prima unire politică şi cu documente a celor trei ţări române nu a fost făcută de Mihai Viteazul în 1600, ci de Sigismund Bathory în 1595? Pentru că astea erau regulile medievale unanim recunoscute din teritoriile americane ale Portugaliei şi Spaniei până la Istanbul şi mai departe până în îndepărtata Asie: relaţia senior-vasal.Sigismund Báthory era seniorul, iar Mihai Viteazul şi Aron Vodă (ulterior Ştefan Răzvan) erau vasalii lui. Locţiitorii lui în acele teritorii. Şi dacă tot am ajuns la Sigismund Bathory iar nu am înţeles niciodată o chestie din cărţile de istorie româneşti: românizarea numelor.

Zsigmond e Sigismund, György Dózsa e Gheoghe Doja, Ferencz e Francisc şamd. E cea mai mare nesimţire asta şi cred că asta ar trebui sa fie primul pas în normalizarea relaţiilor: remaghiarizarea numelor din istorie.



Simpozion de aniversare a 500 de ani de la naşterea secuiului Dózsa György

Pentru că dacă nu se face asta, atunci ar trebui să-i românizăm pe toţi: Napoleon să fie Napolică, Rudolf să fie Rodotel, Ivan cel Groaznic să fie… Ion … escu.Istoria paralelă însă ne spune altceva. Timp de sute de ani românii şi maghiarii au avut relaţii extrem de strânse. Şi pentru a afla adevărul trebuie să citeşti printre rânduri sau să cauţi surse istorice alternative. Ce aflăm citind cu atenţie în cărţile de istorie?

Păi, aflăm că ambele state româneşti de peste munţi au fost înfiinţate de maghiari sau cu sprijin maghiar.

Tradiţia orală spune că Ţara Românească a fost înfiinţată de Negru Vodă, descălecătorul din Ardeal şi există documente sau teorii istorice româneşti care susţin că dinastia Basarabilor, vasală a regatului maghiar, era de origine cumană, probabil veniţi din Ardeal. Şi fiind Basarabii de origine turcică, mai bronzaţi, de aici şi denumirea de Negru Vodă.

La Moldova e extrem de clar: voievodul Dragoş a fost trimis de regatul maghiar peste munţi să înfiinţeze o marcă de apărare (adică Dragoş avea rangul de marchiz) în Nordul Moldovei de azi. Apoi alt voievod maramureşean de origine română s-a răsculat, a trecut munţii şi a înlăturat familia Dragoşeştilor din Moldova. Aceasta s-a reîntors în Ardeal (fiind cunoscută ca familia princiară Dragffy) şi a continuat să fie fidelă regatului maghiar, mulţi reprezentanţi ai ei având funcţii extrem de importante în Transilvania.

Testamentul lui Drágfi János pe câmpul de luptă de la Mohács. Şi-a dat viaţa ducând drapelul ţării (Ungaria).

Şi ulterior mulţi conducători au păstrat relaţiile cordiale dintre cele trei principate, găsind sprijin sau luptând împreună împotriva turcilor. Mircea cel Bătrân, Alexandru cel Bun, Vlad Dracul, Vlad Ţepes, Stefan cel Mare, Iancu de Hunedoara, Matia Corvinul, Petru Rareş, Mihai Viteazul, Radu Şerban, Sigismund Bathory, Gabriel Bethlen sunt doar câţiva dintre aceşti mari conducători ai celor trei principate, care au avut o viziune politică mai largă decât teritoriul condus la un moment dat şi care au coalizat forţe comune în lupta împotriva ţărilor ostile.

În vremuri de restrişte conducătorii munteni se retrăgeau spre graniţe cu Ardealul sau chiar în Ardeal, aşteptând sprijin de la partenerii lor maghiari. Mircea Cel Bătrân, Vlad Ţepeş, Mihai Viteazul au făcut asta.Ştefan cel Mare a fost ajutat la Vaslui de un contingent de 4000 de secui. Acest număr era imens pentru acele vremuri. Gândiţi-vă că la Călugăreni Mihai Viteazul avea o oaste de cca 10-12.000 de soldaţi.

Mihai Viteazul a fost sprjinit de secui la Călugăreni, dar şi la Şelimbăr (împotriva nobilimii maghiare)

4000 de secui reprezentau, probabil, cea mai importanta forţă militară a secuimii acelor vremuri. Şi s-au dus să lupte pentru o ţară „străină”. Tot secuii au fost principalii aliaţi ai lui Mihai Viteazul. Iancu de Hunedoara a coordonat lupta comună a maghiarilor, românilor, sârbilor şi a altor neamuri creştine împotriva turcilor. Atât voievozii munteni cât şi cei moldoveni au fost recompensaţi cu domenii importante în Ardeal pentru diferite servicii aduse Ungariei şi Transilvaniei.Făgăraşul, Almaşul, Severinul, Ciceul, Cetatea de Baltă au fost zone stăpânite de voievozii valahi în Transilvania şi Banat. Există de asemnea extrem de multe documente istorice care vorbesc despre privilegii economice acordate de conducători negustorilor din ţările vecine.


              Ştefan cel Mare a fost sprjinit de secui în bătălia de la Vaslui

Şi noi vorbim azi de „argumentele istorice” cum că românii şi maghiarii au o duşmănie de sute de ani? Nu! Istoric vorbind, este demonstrat faptul că românii şi maghiarii au fost parteneri sute de ani şi că au avut legături extrem de strânse. E drept că au fost şi destule conflicte între maghiarime şi valahi, dar nu cred că aceastea au depăşit ca număr conflictele dintre Moldova şi Ţara Românească. Ştefan cel Mare şi Vlad Ţepeş au fost la un moment dat cei mai mari duşmani, iar în acelaşi timp Vlad Ţepes era în relaţii cordiale cu ungurii, iar Ştefan cel Mare ataca împreună cu turcii Ţara Românească…Observăm acum că de fapt aşa zisa duşmănie româno-maghiară a fost mai mult pe hârtie şi apărută din cauza intereselor politice abia undeva prin secolele XVIII-XIX, când ambele naţiuni din Ardeal erau de fapt sub dominaţie habsburgică. Iar aceştia aplicau cu deosebit succes principiul „dezbină şi stăpâneşte”. Aşa se explică şi faptul că Avram Iancu a trăit liniştit în Apuseni după evenimentele din anii 1848-1849. Pentru că austriecii au fost direct interesaţi ca revoluţionarii români şi maghiari să nu se înţeleagă. „Duşmanul duşmanului meu este prietenul meu”. Asta era Avram Iancu pentru austrieci. Iar duşmanul principal al austriecilor era revolutia maghiară…

Transilvania a fost tot timpul autonomă sau independentă de regatul maghiar. Şi o bună parte din timp a avut o relativă autonomie şi în cadrul Imperiului Habsburgic. Abia după înfrângerea catastrofală a austriecilor din 1866 şi crearea statului dualist Austro-Ungaria, în 1867, Transilvania a fost alipită forţat Ungariei. Deci de-a lungul istoriei numai cca 50 de ani Transilvania a făcut parte integrantă din Ungaria, în restul perioadei fiind o provincie cu o largă autonomie, cu reguli proprii, cu o elită proprie, mult timp cu o armată proprie. Totuşi şi în această perioadă cu cine avea România alianţa strânsă politico-militară? Ei bine: România era aliată tot cu Austro-Ungaria si cu Germania…

 

În primul război mondial interesele politice ale românilor şi ungurilor au fost diametral opuse. Poate pentru prima dată în istorie. Din punct de vedere naţional şi patriotic, ambele tabere cred că aveau dreptatea lor, dar sfârşitul războiului a dat câştig de cauză României. Ungaria şi maghiarii au trăit atunci o mare dramă.

Milioane de maghiari si secui, deşi localnici de generaţii întregi, au rămas în afara teritoriului naţional al Ungariei. Nu ştiu cine e de vină…soarta? Istoria?Cert este că în noile state apărute după destrămarea Imperiului Austro-Ungar, au apărut mari comunităţi maghiare. Şi în România, şi în Cehoslovacia, şi în Iugoslavia. Noile state poate că nu au ştiut să gestioneze foarte bine situaţia, şi vedem că şi după 100 de ani încă mai există probleme şi în România, şi în Slovacia, şi în Ucraina, şi în fosta Iugoslavie.

Problema minorităţilor este una deosebit de sensibilă şi depinde numai de noi toţi ca ea să nu escaladeze.

Noul regim din România de după 1989 a făcut o greşeală stabilind ziua naţională la 1 Decembrie.

Majoritatea statelor lumii au ca zi naţională ziua declarării independenţei.

Numai România a ales o zi în care o provincie s-a unit cu ţara-mamă, deşi o bună parte a populaţiei ţării pur şi simplu nu poate sărbători acea zi, pentru că unirea cu România este ziua despărţirii de Ungaria.

De ce unirea cu Transilvania este mai importantă, decât unirea Moldovei cu Ţara Românească în 1859 sau unirea Dobrogei în 1877, sau unirea Banatului, Bucovinei sau Basarabiei? Cred că nimeni nu poate explica logic acest lucru.

 

Ziua Independenţei României este pe 10 Mai. Atunci în 1877 au fost semnate şi publicate documentele care proclamau acest lucru. Dar aceasta era şi Ziua Regelui şi fusese sărbătoarea naţională „burgheză” interbelică a României, iar unii nu au dorit asta. Au dorit să pună ziua naţională într-o zi tristă pentru compatrioţii noştri maghiari.Acum vremurile s-au schimbat. Avem un presedinte ales, care este membru al unei minorităţi. Partidul comunităţii maghiare a fost la guvernare cel puţin jumătate din ultimii 20 de ani.

S-au reglementat în favoarea minorităţilor destule revendicări ale acestora. Evident că nu este totul perfect, evident că mai sunt multe de făcut, dar premisele sunt bune.
Interesul majorităţii române ar trebui să fie acela ca nici un minoritar să nu regrete măcar o clipă faptul că trăieşte în România.

Se va reglementa şi povestea cu drapelele, pentru că este ilogic, este o mare nedreptate să negi unei comunităţi naţionale sau locale dreptul de a-şi afişa identitatea.

Steagul secuilor şi al ungurilor

Mai trebuie făcut însă ceva şi de jos în sus şi să nu ne mai uităm numai la politicieni. Trebuie schimbată actuala clasă politică. Atât cea română, cât şi cea maghiară. Şi nu mă refer numai la cea din România. Actualii politicieni si-au arătat limitele. Atât cei români, cât şi cei maghiari. Trebuie să spunem STOP. Trebuie să găsim alţi oameni.Numai împreună, români, maghiari şi celelalte naţionalităţi născute sau imigrate recent în România, putem clădi o lume mai bună.

O lume de unde să nu mai plecăm în Occident pentru o viaţă mai bună, ci să fim „invadaţi” de alte popoare mai necăjite ca noi, şi care speră că în România să înceapă o viaţă nouă şi fericită.

Advertisements