matricazas“A kétnyelvű utcanévtáblák ügye – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve.[…] Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének.” – nyilatkozta a napokban Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterre a Krónikának.

Bár már többször találkoztam ilyen és ehhez hasonló román véleménnyel, miszerint a, kétnyelvű táblák miatt eltévedhet az autós, akkor sem értettem és most sem, hogy mondjuk a szegény tiroliak hogyan találnak haza minden nap otthonukba, anélkül hogy a végtelenségig bolyonganának a hegyek között a kétnyelvű tábláik miatt. S pláne a brüsszelieket nem értem, miért nem csak minden második megállónál képesek leszállni a metróról – ugyanis ott az egyik megállóban előbb franciául, majd hollandul írják ki az állomás nevét, a következőben előbb jön a holland, utána a francia név, aztán megint fordítva, és így tovább.

De hogyan is érthetném, hiszen az én szülővárosom is egy kuriózum ami a kétnyelvűséget illeti ugyanis ott előbb kiírják magyarul és csak utána románul az utcák nevét ugyanakkor ez az elv érvényesül az útjelző táblák esetében is.  Minálunk ugyanis “magyarnak lenni jó”, nem úgy mint a székely fővárosban ahol a magyar emberek magától értetődőnek veszik, hogy minden románul zajlik szeretett városukban emiatt a legtöbben reflexből románul szólalnak meg hivatalos helyeken, kórházban, üzletekben, de még a (ritkán vagy először felkeresett) vendéglőben, kocsmában, sőt, még a taxiban is.

>>> Székely zászló + SIC autósmatrica INGYEN <<

Nem értem, csupán csak sejtem az okát annak, hogy Marosvásárhelyen miért alakult így. A marosvásárhelyi magyarok gyávák. Igen, GYÁVÁK! Nem hiszik el magukról, hogy magyarként is egyenrangú állampolgárai Romániának, meghunyászkodnak, kisebbnek érzik magukat, mert városuk vezetése ezt sugallja.

A marosvásárhelyi magyarságnak lenne mit meggyónnia – elsősorban saját magának. Az asszimiláció mértéke köreikben sajnos egyre nagyobb méreteket ölt. Lélekszámuk apad, sok magyar gyermek román nyelven tanul a “jobb boldogulás” miatt, az önkormányzatukban a már (még?) meglevő nyelvi jogok betartására is fittyet hánynak.

Az egyszerű marosvásárhelyi civil természetesen, a  a vásárhelyi magyar városvezetést hibáztatja. Joggal, hiszen a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény értelmében kötelező lenne a kétnyelvű  utcanévtáblák kihelyezése. Azt, hogy Marosvásárhelyen ez a mai napig nem történt meg, mindenképp az ő felelősegük.

Ez van! “Romániában a hivatalos nyelv a román, és román nyelvű utcanévtáblák már vannak!” – hozhatnák fel érvként, védekezésül.

Igen ám, de ha egy kicsit jobban körülnézünk akkor azt is tapasztalhatjuk, hogy az üzletek is kizárólag csak román felirattal tudatják a kedves vásárlóval, hogy miért volna hozzájuk érdemes betérni. (Tisztelet a néhány kivételnek.)  Joggal vonhatom le azt a következtetést, hogy Marosvásárhelyen „hiánycikk” az öntudatos magyar vásárló is, nem úgy mint szülővárosomban ahol a román anyanyelvű kofák nem tudják áruikat értékesíteni mivel a vevők inkább a magyar standokhoz állnak.

>>> Székelyföld és Erdély az autókon <<<

A kereskedők szerencséjére, a vásárhelyi magyar megtanult alkalmazkodni. S megtanult románul is, hogy a román kereskedő végre el tudja adni neki az áruját. Holott vevőként őket erre senki sem kötelezte. Vásárlóként, nem muszáj tudni semmilyen szakkifejezést, nem kell államnyelven szólni az eladókhoz, legfeljebb merő udvariasságból. A vásárlónál van a pénz, a pénzért szolgáltatást kap, annak pedig nincs etnikai vetülete. Magyar kézből pont ugyanolyan jól jön az a pénz, mint egy román markából.

Félre ne értsen kedves olvasó nem azt akarom én sugallni hogy nekünk magyaroknak már nem is kell tudnunk románul mi több kötelező! Átvitt értelemben folyamatosan áruljuk magunkat, a szakképzettségünket, a képességeinket, áruljuk alkalmazottként a vállalatunk termékeit, vagy éppen szolgáltatásait. És míg vevőként nagyon is bocsánatos bűn nem tudni románul, a (sokszor képzeletbeli) pult másik felén állva a siker kulcsa azon is múlik, miként bírjuk a nyelvet. Mert ha tetszik, ha nem, ez Románia. Románia jellegzetessége pedig az, hogy sok benne a románul beszélő vevő.

Marosvásárhelyiek! Való igaz, hogy nyelvi jogaitok betartásáért a városvezetés is sokat tehetne de jogaitok betartását ti magatok is kikövetelhetitek csupán azzal az egyszerű cselekedettel, hogy  magyarként éltek.

bicska reklamTovábbi infóért kattints a képre

Kezdhetnétek azzal, hogy öntudatos vásárlóként elvárjátok az eladótól, hogy anyanyelveteken szolgáljanak ki, mert ha kell a pénzetek, igenis kérjék magyarul is. A pénztárcáitok a leghatalmasabb eszköz a kezetekben!

Gyerekeiteket magyar nyelven taníttatjátok, hiszen anno a ti szüleitek sem a román iskolát választották a “majdani jobb érvényesülés miatt”. Nem beszélve arról hogy ezáltal munkalehetőséget biztosítotok úgy a magyar anyanyelvű munkakeresőknek, mint a magyar anyanyelvű pedagógusoknak.

Támogassátok jelenlétetekkel a a magyar nyelvű rendezvényeket, előfizetéssel a helyi magyar sajtot, bérletvásárlással színházatokat. De mindenekelőtt a a magyar tannyelvű iskolákat, mert ott oltják be gyermekekbe azt a magyarságtudatot amely, otthonról is táplálva, biztos iránytűként vezetheti őket egész életükben. Ellenkező esetben Marosvásárhely, a székelyföldi, az erdélyi magyarság számára lassan de végérvényesen elveszik. Ugyan már ketyeg az óra de még mindig nem késő.

Aszalós István, elnök
Erdélyi Magyarságért Egyesület
Advertisements