32623_torokzsolt_nangaparbatOxigénnel, a déli oldalon szeretne feljutni a legmagasabb hegycsúcsra.

Szombat reggel indult Bukarestből Török Zsolt aradi hegymászó, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal jusson fel a Föld legmagasabb hegycsúcsára. Az MTI-nek elmondta, hogy a déli oldalon próbálkozik, amelyiken a csúcs első meghódítói, Edmund Hillary és Tenzing Norgay is haladtak. Hozzátette, romániai hegymászó még nem jutott fel ezen az útvonalon a 8848 méter magas csúcsra. (Hacsak nem számítjuk a gyergyói származású Erőss Zsoltot, aki 2002-ben jutott fel a déli oldalon az Everestre – szerk. megj.)

>>> SZÉKELY ZÁSZLÓ + SIC MATRICA INGYEN <<<

Az aradi magyar hegymászó elmondta, hogy a román zászlóval és támogatóinak a zászlajával készül a csúcsra. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy

konfliktust gerjesztenek azok az erdélyi magyar mászók,

akik a magyar zászlót viszik magukkal.

Török Zsolt fizikailag és lelkileg is felkészültnek mondta magát. Megjegyezte, hogy azért választotta az oxigénes mászást, mert ezzel is be szerette volna biztosítani a sikert. Hozzátette, könnyebben teljesíthető feladatra számít, mint amilyen a Nanga Parbatnak és az Eiger északi falának a megmászása volt, a Mount Everestet azonban szimbólumnak tekinti, amelynek a meghódítására kisgyerek kora óta vágyik.

H I R D E T É Sbicska-reklam                További infóért kattints a képre

2013-ban Török Zsolt vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai

oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra.

A 41 éves hegymászó 2006-ban a Cso Ojuról, 2010-ben pedig a K2-ről kényszerült visszafordulni a csúcs elérése nélkül. Megjegyezte, a K2-t senki nem mászta meg abban az évben, amikor ő próbálkozott.

(fotó: torok.ro, Török Zsolt a Nanga Parbat csúcsán)

http://foter.ro/

Reklámok