Bizonyos időközönként (ők érzik mikor) hasonlatot vélem felfedezni a csimpánzok közössége és a magyarokra szakosodott román ultranacionalisták viselkedése között. Amikor úgy érzik, hogy már a tágabb közösség nem eléggé figyel rájuk, akkor ösztönösen ráéreznek egy figyelemfelkeltő erődemonstráció szükségességére. Rendszerint ezt az eseményt a biztos siker érdekében már jó előre bejelentik, hadd csámcsogjon rajta a média, hadd dagassza a jóleső izgalom beteges lelküket és, hogy fenékig „kiélvezhesse” potenciális áldozatuk, a halálraítélt utolsó perceinek borzalmait.

11012157_896429550413809_9157788185925567378_n

Amíg Csíkszeredában óriás román zászlóval heccelik a székelyeket, a Regátban egy szabályos rongy zászló is megteszi.

Volna ezernyi dolog, más, sokkal fájdalmasabb és égetőbb. Eresztékeiben recseg, ropog a kormány, a parlament nagy része korrupciós ügyek kivizsgálása alatt áll. Növekedőben a munkanélküliség, zuhanó repülésben az életszínvonal, hiányosságok az egészségügyben, ha még a miniszterelnök úr is Törökországba menekíti fájós lábát. Nehézségek a tanügyben, tehetősebb szülők inkább külföldön tanítatják csemetéiket. Európa az iszlám megállíthatatlan bevándorlásától retteg és attól, hogy a terrorizmus átlépte Európa határait.

Itt nálunk mindent másképpen tesznek vezéreink. Nem az elsöprő bajok ellen védekeznek, hanem saját állampolgáraik ellen harcolnak, akik békében élnek, dolgoznak, adót fizetnek, bűnük csak annyi, hogy nem románok és nem ortodoxok, viszont makacsul ragaszkodók.

Most van ideje annak, hogy a kisebbségben élő magyar közösséget, melynek veszélyességi fokozatát az őshonosság emeli, megrettentsük, hogy csak feleket szusszanjon a Román Zászló ünnepén! De régi bevált szokás a románok bármely ünnepén rájuk ijeszteni. Ami nekünk ünnep, az nekik gyász legyen, ami nekünk öröm az nekik bánat legyen! Ez a bánásmód sokat elárulna egy uralkodó nemzetről, ha valaki felfigyelne rá, de kit érdekel az ilyen apró dolog manapság?

Az ország legnagyobb zászlóját visszük a székelyekhez, hogy rettegjenek! Legelitebb alakulatokat vonultatjuk fel, hogy féljenek! De még örüljenek annak, hogy nem hívjuk amerikai barátainkat is ellenük!

A Realitatea hírtelevízió, amely egyike a legintoleránsabb és legnacionalistább adóknak, a következő bejelentéseket teszi. „Azért, hogy a csíkszeredai román testvéreink ne féljenek saját földjükön élni, hogy a „trikolor” erőt öntsön beléjük ellenségeik ellen.”

Világos az is, hogy kiktől félnek és az is, hogy kik számítanak ellenségnek, pedig emberemlékezet óta nem fordult elő tettlegesség Csíkban, azért mert valaki román. Ez aljas rágalom! Mint ahogy meggyalázott román lobogóról sem volt tudomás, de székely lobogót a „szegény rettegő” románok már párat letéptek és meggyaláztak.

A hajpántos kislány esete is újra megelevenedett a műsorvezető hölgy sokáig keresgélt pongyolastílusában. „Azért, hogy a hajpántos kislánynak se kelljen félnie rossz emberektől, ha nemzetiszínű szalagját fejére akarná helyezni!”

Talán soha nem fog a román médiából teljesen kihalni az ármánykodás, és mindig lesz gondja rá, hogy az egymásmellet élés ne legyen zökkenőmentes.
Milyen hasznuk származhat, belőle kérdezhetné bárki. Én tudok egy párat:
• „Nem a szeretet, a gyűlölet egyesít!”- Írja Gilbert Keith Chesterton, ennek szellemében eszközöknek számítunk! Talán az irántunk való gyűlölet tart össze egy nemzetet?
• Lehet a nézettség sztorija és a nacionalista politikusok kiszolgálása, amely a maga módján visszaforgathatja a tett szívességet.

Természetesen ezzel könnyelműsködni veszélyes játszma, mert igaz, hogy az iszlám és keresztények közötti gyűlöletet évszázadok óta szítják, de ha figyelembe vesszük, hogy milyen méreteket öltött, hogy ártatlanokat ölnek meg, és fejeznek le naponta meggyőz a veszély valóságáról.

Mit mond erre a zászlós ügyre egy hétköznapi székelyember, kinek egyszerűsége és türelme végtelen? „Sakkor mi van? Ejsze elférünk tőle? A zászló leng a magasban, mi nyugodtan járunk alatta!”

Ha folytatni akarom, ezt az egyszerű, derűlátó gondolkodásmódot el kell mondjam önöknek, hogy még büszkék is lehetünk mivel egy zászlóritkaságról van szó, talán még a rekordok könyvébe is bekerülhetünk, és híresek leszünk. És mivel Duşa úr a székelység, mint egy különös faj szakértője, nekünk hozta, minket tisztelt meg vele, bennünk bízott meg, mert tudja, hogyha nem is zárjuk szívünkbe, de legalább megtűrjük, és nem fintorgunk, miközben alatta elhaladunk.

Akárkinek nem adnak ilyen becsüs ajándékot, azt valamilyen formában ki kellett vagy ki kell érdemelni.

Nem szükség nagy történésznek lenni ahhoz, hogy ismerjük a múlt román, magyar egymásrautaltságot, amikor még őket vláhoknak nevezték, mert az köztudott, hogy csak a tizenkilencedik század második felétől datálható a román nép és nyelv kifejezés. A magyarok és a székelyek bábáskodtak a vlah fejedelemségek fölött és nélkülük tehát meg sem született volna a mai román nemzet. Valamint ritka volt az a csata, még akkor is, amikor a vláhok egy része érdekből a törökök mellett saját népük ellen harcoltak, hogy a székelyek győzelemre ne vigyék ügyüket.

>>> SZÉKELY ZÁSZLÓ + SIC MATRICA INGYEN <<<

Ezek után nem csodálkoztam saját magamon, amikor a zászlófelvonás előtt Duşa úr színpadiasan letérdelt, és nagy áhítattal megcsókolta a szent szövetet, hogy rögtön felötlött bennem a gondolat. Mi lenne most ebben a pillanatban, ha mi székelyek nem lettünk volna, ahogy a kificamított és Ponta úr által többször hangoztatott román történelem állítja? A számtalan lehetséges változat közül csak egyet mondanék el. Nevezetesen azt, hogy most Duşa úr egy janicsár aga minőségben nagy valószínűséggel török zászló előtt térdelne, annak szövetét érintenék ajkai és idegen zene kíséretében nem a keresztet vetné, hanem földre borulva tenné Allahnak járó tiszteletét!

Hát ezért érdemeljük meg mi székelyek Duşa úr megtisztelő ajándékát!

Sebők Mihály – http://erdely.ma

Advertisements