a-gyermek-mint-fegyverJó pár évvel ezelőtt, még a koszovói konfliktus kellős közepén ültünk egy pristinai kávézóban Blacával, ottani ismerősömmel, aki egy adott pillanatban azt mondta nekem tört magyarsággal (évekig élt Budapesten, innen ismerte a nyelvünket): rosszul csináljátok ti, székelyek az autonómiaharcot.

Tanuljátok meg: a háborút hosszú távon csak sok gyerekkel lehet megnyerni! Amikor Koszovó függetlenedése után újra találkoztunk, Blaca kacsintott, és egy térképen mutogatni kezdte, egy-két évtizeden belül mely dél-szerbiai megyékben lesznek többségben a koszovóiak, elfoglalva így a területet. A jól kitalált tervet most kissé hátráltatja az a váratlan fejlemény, hogy a fiatalok jó része elment Nyugat-Európába szerencsét próbálni, de Blaca bizakodó – erősebb lesz a vér szava, és a fiatalok a megkeresett pénzt hazahozva itt alapítanak majd családot. Az fel sem vetődik egy koszovóiban, mondta, hogy ne koszovói lányt vegyen el feleségül.

Munkám során többször adódott úgy, hogy háborús területre kellett mennem. Muszlim területeken teljesen természetesen beszélnek arról a szülők, hogy azért is van sok gyerek, mert néhányat közülük katonának szántak.

Sok helyen már az óvodában elkezdődik a felkészítés a harcra és a mártírhalálra. Láttam és hallottam csöppnyi gyereket szinte eksztázisban felelgetni a nevelő kérdéseire: „Ösvényed? A dzsihád! Kívánságod? Meghalni Allahért! Mozgalmad? A Hamász!” A gyerekek mártírhalálának dicsőítése ugyan Jasszer Arafat nevéhez fűződik (egy tizennégy éves kamaszt, Farisz Udát emlegette gyakran a beszédeiben, aki parittyával ment neki egy tanknak), de azóta számtalan helyen látunk erre példát. Az Iszlám Állam emberei gyerekek százait rabolják el, hogy öngyilkos merénylőket képezzenek ki belőlük: jelentések szerint próbababákon kell megtanulniuk a túszok lefejezését, de élőben is meg kellett nézniük ilyeneket, egyetlen mukkanás vagy a szánalom legkisebb jele nélkül.

A cél az, hogy beleszokjanak, ne legyen félelem a szívükben. De nem kell terrorszervezet tagjának lenni ahhoz, hogy vonzó legyen az efféle önkéntes halál. Azt hiszem, ha muszlim fiataloknak azt mondanánk, hogy választhatnak a legújabb iPhone 6-os telefon és a mártíromság között, meglepően sokan az utóbbi mellett döntenének. (A gázai Iszlám Egyetem ezerfős mintán végzett felmérése szerint a 9 és 16 év közötti gyerekek 73 százaléka vágyakozik a mártírhalálra.) Mi ez, ha nem a gyerekek fel- és kihasználása politikai-vallási célok érdekében?

De nem is kell ilyen messzire mennünk: Kelet- és Közép-Európában is gyakran előfordul a mélyszegénységben élők között (nem kell félnünk kimondani: jellemzően roma közösségekben) az, hogy a szülők abban érdekeltek – és ezért sok mindent meg is tesznek –, hogy sérült gyerekeik szülessenek. Többféle okból: egyrészt nagyobb állami támogatás jár a tartósan beteg és sérült kiskorú után, másrészt a látványosan nyomorék gyerek koldusként sokkal eredményesebben nyitja meg a sajnálkozó emberek pénztárcáját. Számtalan példa van a gyermek „kreatív” felhasználására az egyszerű lopástól a súlyosabb bűncselekményekig: a felnőttek őt küldik csórni, mert még nem büntethető, vagy belökik a közeledő autó kerekei alá, hogy aztán a „vétkes” sofőrtől komoly kártérítést zsebelhessenek be. Ez persze „csak” gazdasági kihasználása a kiskorúaknak, de súlyos embertelenségek árán.

Mindezek a történetek a migrációs válság Magyarországgal kapcsolatos eseményei alapján jutottak eszembe. Emlékezzünk csak az őrült férfira, aki Bicskénél a vonatsínekre rántott egy nőt és annak gyermekét! A rendőrök tulajdonképpen az áldozatok, vagyis a nő és a kisgyerek védelmében léptek fel (mint ahogy az egy videóból később egyértelműen kiderült), a világsajtót mégis a magyar rendőri brutalitás mintapéldájaként járták be.

Említhetjük azt a képet is, amely a röszkei, lezárt határátkelőhelyen készült: rendőrök állnak karba tett kézzel a kamerának háttal, velük szemben a kapu résén egy férfi gyakorlatilag belógat egy kétévesnél nem idősebb, pelenkás csecsemőt. A fotó jobb felső sarkában az is látszik, ahogy egy nagyobb gyereket nekinyomnak a kerítés fölötti szögesdrótnak. Arról is volt szó a hírekben, hogy két kiskorút egyszerűen átdobtak Szerbiából az akadályon, a sérült gyerekeket a magyar rendőrök szedték össze. Ilyenkor nem vetődik fel kiskorú veszélyeztetésének alapos gyanúja? Mire számít az, aki egy lezárt határnak nekimegy úgy, hogy saját gyerekét élő pajzsként viszi maga előtt? Nem az volna a normális magatartás, hogy a lehetséges konfliktushelyszíneket nagy ívben elkerülve védi a családját? Egy, a keresztény normák szerint felnőtt szülő akár saját élete árán, testével is megvédi a gyermekét, ha kell, nem pedig átdobja a kerítésen.

Nem hiszek abban a magyarázatban, amely kétségbeesett helyzetben lévő emberek irracionális cselekedeteként fogja fel az efféle eseteket. Előre megtervezett stratégia ez: a szenvedő gyerek eszköz egy jól meghatározható cél érdekében. Szánalmat kell kelteni a nézőben, mert a szenvedőnek van igaza, és sajnos a világ médiumai partnerek ebben a piszkos háborúban.

Mindig utólag leszünk okosak: felkerült a világhálóra egy videó, amelyben egy fiatal lányt egy maszkos alak jól láthatóan akarata ellenére odavonszol a röszkei kerítéshez, miközben társai provokálják a túloldalon lévő rendőröket. Jön is a válasz paprikaspray formájában. A gáztól könnyező fiatal nő képe azonnal a CNN címoldalára került. A cikk címe: Children suffering: A true picture of Europe’s migrant crisis, vagyis Szenvedő gyerekek: az európai migrációs válság valódi képei. No comment.

Van egy másik, szintén elgondolkodtató videó is. A felvétel kezdetén a térdelő, síró gyerek fejét valaki leönti egy flakonból vízzel. A tíz év körüli fiatal feláll, látszólag jobban van (a kézmozdulata is egy erre utaló, megnyugtató gesztust sugall), ám észreveszi az őt filmező kamerát, újra ordgyítani kezd, teátrálisan térdre esik, és két kézzel fogja a fejét. Az AFP által kiadott fotót másnap sok újság címlapján viszontlátni: ugyanaz a gyerek térdel a földön, és eltorzult arccal sír. Nem mondom, hogy fájdalommentegys a találkozás a könnygázzal – többször volt részem benne, például 2006-ban egy Fidesz-rendezvényről hazafelé tartva –, de egyrészt mit keresett a tűzvonalban a gyerek, másrészt a videó láttán erős a gyanú, hogy pusztán színészi produkcióról van szó.

Nem kerültem még ilyen helyzetbe, így nem tudom, ha egy menekülttáborban élnék Törökországban vagy Libanonban, vállalnám-e az életveszélyes tengeri utat a gyerekemmel egy elképzelt szebb jövő reményében. Adnám-e az általam legjobban szeretett személy életét egy ismeretlen embercsempész kezébe, gyalogolnék-e vele papírok nélkül sok országon át? De azt biztosan tudom: nem küldeném őt előre az ismeretlenbe abban a reményben, hogy ha kiskorúként befogadják, én is mehetek utána. Magyarországra egyébként ebben az évben eddig 8420 kísérő nélküli kiskorú migráns érkezett.

Ami most folyik Európában migránsfronton, az egy erkölcstelen háború, amelyben minden lelkiismeret-furdalás nélkül felhasználják a gyerekeket is. Eladják őket a médiában, különféle előnyöket szereznek a segítségükkel, de ha úgy adódik, átdobják őket a kerítésen, vagy otthagyják az első bokorban. Nem árt, ha ezeket a szempontokat is figyelembe vesszük, amikor erről a kérdésről gondolkodunk.

szerző: Lukács Csaba
mno.hu

 

Advertisements